se vessetek meg... Mondom ugyanis nektek,
hogy angyalaik az égben mindenkor látják
égi Atyám arcát"
Máté 18.10
1981 áprilisa volt,s a texasi Palestina-ba való Hardy család unokatestvéreket látogatott meg Houstonban.
A ház mögött úszómedence is volt,s a három éves Jason Hardynak mindenki a lelkére kötötte,hogy maradjon mindig elöl,jó messzire a medencétől... Sue Hardynak azonban hamarosan feltűnt,hogy kisfia nincs ott,ahol lennie kellene. Azonnal a medencéhez szaladt,de semmit sem látott. -Úgy gondoltam Jason nem eshetett bele,mert különben a víz felszanén lebegne-meséli. -Akkor még nem tudtam,hogy a vízbe fulladtak lemerülnek a fenekére. -Sue vissza futott a ház elé,végig nyargalt az utcán,tűvé tette a házat,s nyugtalansága nőttönnőtt.
Végül is,ösztönének engedelmeskedve,unoka húgával együtt vissza tért a medencéhez.-és ezúttal látott valamit a fenéken.
Unokahúga beugrott a vízbe és felhozta Jasont.
-Amikor kezembe adta az én halott kicsikémet,megfordult velem a világ-mondja Sue.
-Jasonnek nem volt pulzusa,nem vert a szíve,és már kezdett feketedni-magához szorította kisfia elernyedt testét,és felsikoltott kétségbeesetten. Aztán imádkozni kezdett.
A család hívta a mentőket,és amikor megérkeztek,Sue felment az emeletre.
-Telefonáltam a paletinei egyházközségem egyik lelkészének-meséli tovább-,és megmondtam neki,hogy csodára van szükségünk,de rögtön. Jaonnek már majdnem egy órája nem vert a szíve,de tudtam,hogy Isten bármit megtehet,amit csak akar.-Miután befejezte a telefonálást ,Sue lefeküdt a hálószobája a padlójára,és megint imádkozott: "Jézusom,Jézusom"-mindössz
Pár pec múlva Sue egyik lánye ferlszaladt a hírrel: a mentősöknek sikerült újra megindítani Jason szívműködését.-Ahogy ezt meghallottam,nagy nagy békesség töltött el-emlékezik Sue.
-Negyvenegy éves voltam,amikor Jason megszületett,a három korábbi gyermekem jóformán már felnőtt. Valahogy tudtam: Isten nem azért adta meg nekem ezt a kései boldogságot,hogy mindjárt el is vegye tőlem.
A Herman Kórház elküldte életmentő szolgálata helikopterét,hogy beszállítsa Jasont az intenzív osztályra.
Mire Sue kocsival oda ért,az orvosok már felmérték a helyzetet,és nagyon sötétnek látták.
-Elmagyarázták,hogy ha az agy 3 percen belül nem kap oxigént,megindul a károsodási folyamat-mondja.
Jason a klinikai halál állapotában volt,amikor megérkezett a kórházba,s az orvosok úgy vélekedtek,hogy ha életben marad is,béna lesz,súlyos agyi rendellenességgel.
-Nem. Csak figyeljenek,és majd meglátják-mondta nekik Sue.-Jason saját lábán fog elmenni innen.
Az orvosok össze néztek. Ennek a kisfiúnak az anyja nyilván nem tudja felfogni,mi történt. De úgy döntöttek,inkább nem részletezik,milyen szörnyű következményekkel kell majd szembe néznie.
Jasonre,aki kómában volt,és még mindig klinikailag halottnak tekintették,az életfunkciókat serkentő és fenntartó berendezéseket kapcsoltak. Az ötödik éjszaka azonban tüdőgyulladás lépett fel nála,s az orvosok és az ápolói attól tartottak,közel a vég. Sue,aki szinte begubózott abba a békességbe,amely a hálószobájában szállta meg,telefonon beszélt egy helybeli,houtoni templom lelkészeivel,s megkérte őket,látogassák meg a fiát. Teljesítették a kérésétms megkenték Jasont,míg Sue és családja a hallban várt.
-Mrs.Hardy?-nézett be egyszer csak az egyik lelkész.-A kisfiúnak vibrál a szemhéja!-Kiderült,hogy Jason alatt nedves lett a lepedő. A jelek szerint kezdett magához térni! Jason húsz nap múlva valóban a saját lábán hagyta el a kórházat,sőt nemsokára beszélni kezdett. Hét hónappal iszonyatos balesete után orvosa gyógyultnak nyilvánította.
Jason ma eleven,tevékeny,jóképű gyerek,és semmiféle károsodás sem észlelhető nála. Sue minden áldott nap hálát ad Istennek a döbbenetes csodáért,amit tett. És talán valamilyen külön oltalomért is.
Hároméves korában Jason túl kicsi volt még ahhoz,hogy megkérdezzék tőle miért ment a medencéhez,és hogyan esett bele.
Ahogy múltak az évek,Sue egyre valószínűbbnek tartotta,hogy semmire nem emlékszik azon kívül,amit a családjától hallott a balesetéről és a kórházban töltött hetekről.
Egyik este azonban-Jason hat-vagy hétéves lehetett-,valamilyen ttelevíziós műsort néztek,s a képernyőn megjelent egy úszómedence.
-Jó sötét volt ám ott lent abban a medencében-jegyezte meg váratlanul Jason. Sue rögtön felfigyelt. Mégis emlékezne valamennyire a balesetre?
-Mesélj arról a dologról-mondta.
-Sötét volt-ismételte meg Jason.-De az angyal ott volt velem.
-Az angyal,Jason?
-Ahha. Ő is ott volt,úgyhogy nem féltem.
Ez volt minden amit Jason valaha is mondott a csodálatos megmeneküléséről. De a családjának ennyi elég.
/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/
A ház mögött úszómedence is volt,s a három éves Jason Hardynak mindenki a lelkére kötötte,hogy maradjon mindig elöl,jó messzire a medencétől... Sue Hardynak azonban hamarosan feltűnt,hogy kisfia nincs ott,ahol lennie kellene. Azonnal a medencéhez szaladt,de semmit sem látott. -Úgy gondoltam Jason nem eshetett bele,mert különben a víz felszanén lebegne-meséli. -Akkor még nem tudtam,hogy a vízbe fulladtak lemerülnek a fenekére. -Sue vissza futott a ház elé,végig nyargalt az utcán,tűvé tette a házat,s nyugtalansága nőttönnőtt.
Végül is,ösztönének engedelmeskedve,unoka húgával együtt vissza tért a medencéhez.-és ezúttal látott valamit a fenéken.
Unokahúga beugrott a vízbe és felhozta Jasont.
-Amikor kezembe adta az én halott kicsikémet,megfordult velem a világ-mondja Sue.
-Jasonnek nem volt pulzusa,nem vert a szíve,és már kezdett feketedni-magához szorította kisfia elernyedt testét,és felsikoltott kétségbeesetten. Aztán imádkozni kezdett.
A család hívta a mentőket,és amikor megérkeztek,Sue felment az emeletre.
-Telefonáltam a paletinei egyházközségem egyik lelkészének-meséli tovább-,és megmondtam neki,hogy csodára van szükségünk,de rögtön. Jaonnek már majdnem egy órája nem vert a szíve,de tudtam,hogy Isten bármit megtehet,amit csak akar.-Miután befejezte a telefonálást ,Sue lefeküdt a hálószobája a padlójára,és megint imádkozott: "Jézusom,Jézusom"-mindössz
Pár pec múlva Sue egyik lánye ferlszaladt a hírrel: a mentősöknek sikerült újra megindítani Jason szívműködését.-Ahogy ezt meghallottam,nagy nagy békesség töltött el-emlékezik Sue.
-Negyvenegy éves voltam,amikor Jason megszületett,a három korábbi gyermekem jóformán már felnőtt. Valahogy tudtam: Isten nem azért adta meg nekem ezt a kései boldogságot,hogy mindjárt el is vegye tőlem.
A Herman Kórház elküldte életmentő szolgálata helikopterét,hogy beszállítsa Jasont az intenzív osztályra.
Mire Sue kocsival oda ért,az orvosok már felmérték a helyzetet,és nagyon sötétnek látták.
-Elmagyarázták,hogy ha az agy 3 percen belül nem kap oxigént,megindul a károsodási folyamat-mondja.
Jason a klinikai halál állapotában volt,amikor megérkezett a kórházba,s az orvosok úgy vélekedtek,hogy ha életben marad is,béna lesz,súlyos agyi rendellenességgel.
-Nem. Csak figyeljenek,és majd meglátják-mondta nekik Sue.-Jason saját lábán fog elmenni innen.
Az orvosok össze néztek. Ennek a kisfiúnak az anyja nyilván nem tudja felfogni,mi történt. De úgy döntöttek,inkább nem részletezik,milyen szörnyű következményekkel kell majd szembe néznie.
Jasonre,aki kómában volt,és még mindig klinikailag halottnak tekintették,az életfunkciókat serkentő és fenntartó berendezéseket kapcsoltak. Az ötödik éjszaka azonban tüdőgyulladás lépett fel nála,s az orvosok és az ápolói attól tartottak,közel a vég. Sue,aki szinte begubózott abba a békességbe,amely a hálószobájában szállta meg,telefonon beszélt egy helybeli,houtoni templom lelkészeivel,s megkérte őket,látogassák meg a fiát. Teljesítették a kérésétms megkenték Jasont,míg Sue és családja a hallban várt.
-Mrs.Hardy?-nézett be egyszer csak az egyik lelkész.-A kisfiúnak vibrál a szemhéja!-Kiderült,hogy Jason alatt nedves lett a lepedő. A jelek szerint kezdett magához térni! Jason húsz nap múlva valóban a saját lábán hagyta el a kórházat,sőt nemsokára beszélni kezdett. Hét hónappal iszonyatos balesete után orvosa gyógyultnak nyilvánította.
Jason ma eleven,tevékeny,jóképű gyerek,és semmiféle károsodás sem észlelhető nála. Sue minden áldott nap hálát ad Istennek a döbbenetes csodáért,amit tett. És talán valamilyen külön oltalomért is.
Hároméves korában Jason túl kicsi volt még ahhoz,hogy megkérdezzék tőle miért ment a medencéhez,és hogyan esett bele.
Ahogy múltak az évek,Sue egyre valószínűbbnek tartotta,hogy semmire nem emlékszik azon kívül,amit a családjától hallott a balesetéről és a kórházban töltött hetekről.
Egyik este azonban-Jason hat-vagy hétéves lehetett-,valamilyen ttelevíziós műsort néztek,s a képernyőn megjelent egy úszómedence.
-Jó sötét volt ám ott lent abban a medencében-jegyezte meg váratlanul Jason. Sue rögtön felfigyelt. Mégis emlékezne valamennyire a balesetre?
-Mesélj arról a dologról-mondta.
-Sötét volt-ismételte meg Jason.-De az angyal ott volt velem.
-Az angyal,Jason?
-Ahha. Ő is ott volt,úgyhogy nem féltem.
Ez volt minden amit Jason valaha is mondott a csodálatos megmeneküléséről. De a családjának ennyi elég.
/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése