Gyengéd érintések

"...Más csillagokat látott,kéken derengő

fényt,s úgy érezte,körülöleli a kékség

és lebeg. Néhány másodperccel később,

enyhe zökkenővel,leért a sziklára."

/Ray Bradbury: A tűzgömbök/

A szeretet érintése lehet nagyon könnyed,épp csak afféle jelzés,

hogy van a közelben valaki,aki segíthet,épp csak egy-két odasúgott szó vagy simogatás.

Lehet fizikai,de lehet láthatatlan valami is. És bizonyos esetekben ez az

lrintés inkább fogás,majdnem markolás-de ilyenkor sem látszik..

Ilyenkor sem "bizonyítható" semmi.

Jean Biltz az ötödik gyermekét várta,és már csak néhány hónapja volt hátra.

Egy hideg tavaszi reggelen korán ébredt fel wichitai otthonában,

s miután megfőzte a kávét,kiment,hogy megnézze,ott járt-e már a tejes.

Az éjszaka folyamán a hátsó tornácon tükörsima jég keletkezett,

s ahogy Jean rálépett mindkét lába kiszaladt alóla.

Korlát vagy más amiben kapaszkodhatott volna,nem volt,a lépcső viszont közel.

Angyalok és az atya

"Barátkozzatok meg az angyalokkal,és

lélekben szemléljétek őket: mert habár

láthatatlanok,jelen vannak bennetek."

/Szalézi Szent Ferenc/

Pio atya,aki 1887-ben egyszerű parasztemberek gyermekeként született az olaszországi Pietreclinában szerzetes volt. s megkapta a stigmákat is,a mefeszített Krisztus sebeit a kezén,lábán és az oldalán,akárcsak rendjének alapítója Szent Ferenc. Gyönge egészsége ellenére nehéz feladatot vállalt,ennek szentelte életét: otthonokat épített betegek,nyomorákok,aggok számára. Pio aty rendkívül érdekes kapcsolatban állt az angyalokkal. Állítólag még ifjú korában is "találkozott" saját őrangyalával,s hébe-hóba tanácsokat is kapott tőle;később hol imádságos,hol humoros párbeszédet folytak köztük. Több tanú szerint Pio atya néha olyan nyelveken is tudott olvasni és beszélni,amiket sose tanult. Amikor megkérdezték,hogyan képes erre,azt felelte,őrangyala fordít neki. Szerzetestársai időnként énekszót hallottak,mennyei harmóniákat,és nem tudták kideríteni,hogy honnan. Pio atya megmagyarázta a dolgot: angyalok énekeltek,lelkeket kísérve a mennyországba.Pio atya sokszor elküldte őrangyalát másokhoz,akinek segítségre volt szüksége. Alessio Parente atyának például az volt a tiszte,hogy gyenge egészségű rendtársát mindennap felkísérje a kápolnából a cellájába. Parente atya azonban gyakran elaludt. Vgay nem hallotta az ébresztő csörgését,vagy csak félig ébredt fel és leállította. -Valahányszor elaludtam-meséli-álmomban mindig hallottam,hogy valaki beszól:"Alessio,Alessio,gyere le!",és kopogtat. Ilyenkor rögtön észbe kaptam,hogy késő van,kiugrottam az ágyból,az ajtóhoz szaladtam,és kinéztem,hogy ki hív,de senkit nem láttam a folyosón. És amikor lerohantam a kápolnába,Pio atya már éppen befejezte a misét,az elbocsátó álldást adta....-Egyik nap Pio atya mellett ültem,és nagyon szégyelltem magam a pontatlanságomért. Elkezdtem magyarázni neki,hogy úgy látszik sose hallom meg az ébresztőt,de a szavamba vágott. "igen értelek-mondta-De azt hiszed minden áldott  nap elfogom küldeni hozzád az őrangyalomat,hogy felkeltsen? Inkább eredj és vegyél magadnak egy új órát!"

-Csak ekkor értettem meg,ki kopogott mindig az ajtómon,és szólongatott álmomban.

Pio atya szentül hitte,hogy az ember elküldheti őrangyalát másokhoz,s az segíthet rajtuk,vagy közbeléphet érdekükben. Bíztatta is nagyszámú barátját,hogy küldjék el hozzá az  őrangyalukat,ha ők maguk nem tudnak eljönni.-Az angyal üzenetet hozhat nekem-mondogatta-és én mindent megteszek ami telik tőlem.-Egyszer Cecil,Pio atya egyik angol barátja autókaramból folytán megsérült. Egy barátja rögtön a postára ment,hogy táviratban kérje az atyát,hogy imádkozzon a balesetet szenvedttért. És lám,mikor a távirat szövegét odaadta a tisztviselőnek,az átnyújtott neki egy táviratot,amelyben Pio atya közölte,hogy már imádkozott Cecilért.

Később miután Cecil felépült,mindketten elmentek Pio atyához.-Dehát honnan tudott a balesetről?-kérdezték.-Az ön távirata elöbb jött meg,mint ahogy a miénk elment.

-Gondolják,hogy az angyalok olyan lassúak,mint a repülőgépek?-felelte az atya mosolyogva.Egy másik alkalommal egy olasz lány,aki hallott a Szent életű szerzetesről,elküldte hozzá őrangyalát,jó egészséget kérve nagy bátyja,Fred bácsi számára. A lány aztán meg is látogatta Pio atyát. Amikor odament hozzá,az atya tréfásan megjegyezte: "-A maga angyalától egész éjjel nem tudtam aludni,újra meg újra elmondta,maga mennyire szeretné,ha kieszközölném a Fred bácsija gyógyulását!

Egy súlyosan beteg csecsemő édesanyja is elküldte a picinek az őrangyalát Pio atyához,kérve,hogy imádkozzék érte. És kisvártatva látta,hogy a parányi test megborzong,mintha valami megérintette volna. Ettől fogva,bár az orvosok csak hümmögtek-hammogtak,a kicsi állapota gyorsan javult,hamarosan kikerült az intenzív osztályról,és hazaküldték.-Amikor ezekről a dolgokról beszélek,az emberek sokszor egyformán reagálnak: "Ó,persze,de Pio atya szent életű ember volt,nem igaz?" vagy "Én csak egy szegény,bűnös  vagyok-miért tenne meg egy angyal értem bármit is?"-mondja Parento atya.-Hát igen Pio atya tényleg szent életű ember volt,de én biztos vagyok benne,hogy az őrangyalok értünk,közönséges halandókért is mindent elkövetnek-feltéve,hogy hiszünk

1968.szeptember.22-én,amikor Pio atya meghalt,több amerikai turista angyalokat látott Olaszországban az éjszakai égen... angyalokat,akik aztán lassan eltűntek,amikor felkelt a nap.



A fiú aki megfulaldt

"Vigyázzatok,hogy e kicsinyek közül egyet
se vessetek meg... Mondom ugyanis nektek,
hogy angyalaik az égben mindenkor látják
égi Atyám arcát"
Máté 18.10

‎1981 áprilisa volt,s a texasi Palestina-ba való Hardy család unokatestvéreket látogatott meg Houstonban.
A ház mögött úszómedence is volt,s a három éves Jason Hardynak mindenki a lelkére kötötte,hogy maradjon mindig elöl,jó messzire a medencétől... Sue Hardynak azonban hamarosan feltűnt,hogy kisfia nincs ott,ahol lennie kellene. Azonnal a medencéhez szaladt,de semmit sem látott. -Úgy gondoltam Jason nem eshetett bele,mert különben a víz felszanén lebegne-meséli. -Akkor még nem tudtam,hogy a vízbe fulladtak lemerülnek a fenekére. -Sue vissza futott a ház elé,végig nyargalt az utcán,tűvé tette a házat,s nyugtalansága nőttönnőtt.
Végül is,ösztönének engedelmeskedve,unoka húgával együtt vissza tért a medencéhez.-és ezúttal látott valamit a fenéken.
Unokahúga beugrott a vízbe és felhozta Jasont.
-Amikor kezembe adta az én halott kicsikémet,megfordult velem a világ-mondja Sue.
-Jasonnek nem volt pulzusa,nem vert a szíve,és már kezdett feketedni-magához szorította kisfia elernyedt testét,és felsikoltott kétségbeesetten. Aztán imádkozni kezdett.
A család hívta a mentőket,és amikor megérkeztek,Sue felment az emeletre.
-Telefonáltam a paletinei egyházközségem egyik lelkészének-meséli tovább-,és megmondtam neki,hogy csodára van szükségünk,de rögtön. Jaonnek már majdnem egy órája nem vert a szíve,de tudtam,hogy Isten bármit megtehet,amit csak akar.-Miután befejezte a telefonálást ,Sue lefeküdt a hálószobája a padlójára,és megint imádkozott: "Jézusom,Jézusom"-mindössze ennyire telt az erejéből.
Pár pec múlva Sue egyik lánye ferlszaladt a hírrel: a mentősöknek sikerült újra megindítani Jason szívműködését.-Ahogy ezt meghallottam,nagy nagy békesség töltött el-emlékezik Sue.
-Negyvenegy éves voltam,amikor Jason megszületett,a három korábbi gyermekem jóformán már felnőtt. Valahogy tudtam: Isten nem azért adta meg nekem ezt a kései boldogságot,hogy mindjárt el is vegye tőlem.
A Herman Kórház elküldte életmentő szolgálata helikopterét,hogy beszállítsa Jasont az intenzív osztályra.
Mire Sue kocsival oda ért,az orvosok már felmérték a helyzetet,és nagyon sötétnek látták.
-Elmagyarázták,hogy ha az agy 3 percen belül nem kap oxigént,megindul a károsodási folyamat-mondja.
Jason a klinikai halál állapotában volt,amikor megérkezett a kórházba,s az orvosok úgy vélekedtek,hogy ha életben marad is,béna lesz,súlyos agyi rendellenességgel.
-Nem. Csak figyeljenek,és majd meglátják-mondta nekik Sue.-Jason saját lábán fog elmenni innen.
Az orvosok össze néztek. Ennek a kisfiúnak az anyja nyilván nem tudja felfogni,mi történt. De úgy döntöttek,inkább nem részletezik,milyen szörnyű következményekkel kell majd szembe néznie.
Jasonre,aki kómában volt,és még mindig klinikailag halottnak tekintették,az életfunkciókat serkentő és fenntartó berendezéseket kapcsoltak. Az ötödik éjszaka azonban tüdőgyulladás lépett fel nála,s az orvosok és az ápolói attól tartottak,közel a vég. Sue,aki szinte begubózott abba a békességbe,amely a hálószobájában szállta meg,telefonon beszélt egy helybeli,houtoni templom lelkészeivel,s megkérte őket,látogassák meg a fiát. Teljesítették a kérésétms megkenték Jasont,míg Sue és családja a hallban várt.
-Mrs.Hardy?-nézett be egyszer csak az egyik lelkész.-A kisfiúnak vibrál a szemhéja!-Kiderült,hogy Jason alatt nedves lett a lepedő. A jelek szerint kezdett magához térni! Jason húsz nap múlva valóban a saját lábán hagyta el a kórházat,sőt nemsokára beszélni kezdett. Hét hónappal iszonyatos balesete után orvosa gyógyultnak nyilvánította.
Jason ma eleven,tevékeny,jóképű gyerek,és semmiféle károsodás sem észlelhető nála. Sue minden áldott nap hálát ad Istennek a döbbenetes csodáért,amit tett. És talán valamilyen külön oltalomért is.
Hároméves korában Jason túl kicsi volt még ahhoz,hogy megkérdezzék tőle miért ment a medencéhez,és hogyan esett bele.
Ahogy múltak az évek,Sue egyre valószínűbbnek tartotta,hogy semmire nem emlékszik azon kívül,amit a családjától hallott a balesetéről és a kórházban töltött hetekről.
Egyik este azonban-Jason hat-vagy hétéves lehetett-,valamilyen ttelevíziós műsort néztek,s a képernyőn megjelent egy úszómedence.
-Jó sötét volt ám ott lent abban a medencében-jegyezte meg váratlanul Jason. Sue rögtön felfigyelt. Mégis emlékezne valamennyire a balesetre?
-Mesélj arról a dologról-mondta.
-Sötét volt-ismételte meg Jason.-De az angyal ott volt velem.
-Az angyal,Jason?
-Ahha. Ő is ott volt,úgyhogy nem féltem.
Ez volt minden amit Jason valaha is mondott a csodálatos megmeneküléséről. De a családjának ennyi elég.

/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/

Életmentés a síneken

"Angyal csupán mikor a mennybe szárnyal
fedi fel önmagát"
/Robert Browning Paracelsus.V.Rész/

Egy forró nyári hétköznap délutánján,öt óra tájt,Carol Toussaint nagy komibájval áthajtott az Illionis állambeli Arlington Heightson. Egyik fiáért ment,akinek gitárórája volt.-Másik két csemetéjemDave és Katie ott kucorgott a hátsó ülésen. Carol ilyenkor már a vacsorát szokta készíteni,nagyon igyekezett tehát,hogy minél elöbb haza érjen. A közlekedési lámpa zöldre váltott,Carol balra fordult,letért a forgalmas főútról,s felhajtott egy kis emelkedőn,rá a városközpontot átszelő vasúti sínekre. De mielött be tudta volna fejezni a kanyart,s túljutott volna a vasúti kereszteződésen,hirtelen leállt a motorja. A kocsi megrekedt,mégpedig úgy,hogy eltorlaszolt több sávot,s első kerekei épp a vágány vályújában akadtak meg. Carol újra indítózott,de a gyújtás nem működött. A közlekedési lámpa váltott,tülkölések hallatszottak,fékek csikorogtak,ahogy továbbhaladni akarók-csúcsforgalom volt-igyekeztek őt kikerülni s az egymással való összeütközést elkerülni. Dave és Katie,akiket a meleg és a bezártság is megviselt,s akik most megérezték,hogy anyjuk bajban van,nyafogni kezdtek. Az autósok legszörnyűbb rémálma vált valósággá. Hirtelen egy fehét inges,nyakkendős fiatalember bukkant fel:nagy léptekkel odajött Carol kocsijához,s lehajolt a nyitott ablakhoz. Dave szerint,akkor még csak ötéves volt,egy kis barna kocsiból szállt ki.
-Tudja milyen veszélyben van itt?-kérdezte a fiatalember halkan,tökéletesen nyugodt,békés arcal-az örvénylő,örjöngő forgalom kellős közepén.
-Persze,hogy tudom-felelte Carol-A férjem megfog ölni,mert későn érek haza,és nem lesz vacsora! Ha valameik autós kollégánk meg nem előzi...
-Nem,nem erre gondolok-mondta a fiatalember.-Körülbelül fél perc múlva egy vonatnak kell itt áthaladnia.Úgyhogy kénytelen leszek innen kimozdítani a kocsiját.
Igen,Carol megfeledkezett róla,hogy a napnak ebben a szakában munkás vonatok szoktak átdübörögni ezen a kereszteződésen,rövid időközökben követve egymást. Van amelyik megáll,van amelyik nem. És már észre is vette,hogy  egy vagy két háztömbel odébb többen várakoznak az állomáson. De ha a közeledő vonatnak meg is kell álnia,őt mindenképp elüti-ezen a ponton még túl nagy lesz a sebessége!

Carol nemigen tudná megmondani mit csinált a következő másodpercekben-olyan pánikba esett,hogy kitörlődött az emlékezetéből. Azt viszont sose felejti el,mit tett a derűs arcú fiatalember. Cseppet sem sietős léptekkel a kocsi orrához ment,és fél kézzel kicsit meglökte. A hatalmas kombi könnyedén kiemelkedett a vágány-vályúból,s miközben a sorompók ereszkedni kezdtek,és felhangzott a figyelmeztető harangszó ,a kereszteződést elhagyva biztonságban legutult az enyhe lejtőn,s lent megint megállt. Néhány pillanat múlva átszáguldott a vonat. És Carol rádöbbent,hogy a fiatalember segítsége nélkül gyerekeivel együtt ott lelte volna halálát. De hol a megmentőjük? A szerelény nagyon rövid ideig takarta el az átjárót. Hogy tűnhetett el a nyílt terepen anélkül,hogy látta volna? Ekkor már több járókelő és hazaingázó jött oda Carol kocsijához.

-Segítsünk,asszonyom?-kérdezték.-Talánn áttolhatnánk a kocsit az úton a benzinkúthoz...

Milyen fura ez is,gondolta Carol. Senki se jött futva,senki se látszott feldúltnak,rémültnek.
Mind úgy viselkedtek,mintha a kocsi ott akadt volna el,ahol most állt. Úgy látszott senki sem tudta,hogy neki és a gyerekeinek az imént az életét mentették meg. Hát nem látták milyen kevesen múlt,hogy nem lett baleset,nem vették észre a fiatalembert?
A gyerekek azonban észre vették...
Ki volt az a krapek,aki meglökött bennünket,mami?-kérdezte Dave a hátsó ülésről-És hova lett?
-Ha az illető csakugyan egy kis barna kocsival jött,az valamiképp eltünt,bár forgalom jóformán megbénult körülöttünk.
-Fogalmam sincs,Dave-felelte Carol zavartan. Kétségkívül rejtélyes volt a dolog.És napokig töprengett rajta,míg nem kapisgálni kezdte valójában mi is történhetett.

Egy ingázó az útkereszteződés közepére állt,és elterelte az autókat. Egy másik pedig a benzinkúthoz ment,hogy jelezze a javítandó kocsi érkezését. Szerelők és mások odébb tolták Carol kombiját,mert a benzinkút a lejtő legalján volt. És bár a fehéringes fiatalember fél kézzel kiemelte a nehéz kocsit asín-vályúból,most nyolc embernek kellett neki feszülnie. Carol férje az nap este nem kapta meg időben a vacsoráját. Sokkal nagyobb ajándékot kapott.

/Joan Wester Anderson-Hol Angyalok járnak részlet/

Menny egy pici darabja

"Angyallá lenni vágyam

Fenn az angyalseregben,

hogy álljak koronásan

Hárfával a kezemben"

A legtöbb felnőtt nem olyan angyallal találkozik,aki hasonlít a képzőművészetek megszokott angyalábrázolására. A gyerekek viszont,úgy látszik a szárnyas és glóriás fajtával kerülnek kapcsolatba. Egy anya az utcán ment a kislányával,s egy fal elött néhány méternyire a gyerek hirtelen megtorpant. Az asszony nógatta,szeretett volna továbbmenni,de mintha a kislánynak gyökeret vert volna a lába. Egyszer csak hatalmas robaj támadt-a fal leomlott. Ha folytatják az útjukat,kétségkívül nem maradtak volna életben. Az asszony sápadtan az ijedségtől,megkérdezte a lányát,miért épp abban a pillanatban állt meg.
-Hát nem láttad azt a szép arcú férfit abban a hosszú fehér ruhában,anyu?-mondta a gyerek.
-eggészen elém állt,úgyhogy nem is tudtam volna tovább menni.
A gyereket illetően Jézusnak külön mondandója volt. Azt akarta,hogy bármikor oda mehessenek hozzá,a felnőttek ebben ne akadályozzák őket,mert a mennyek országa az ártatlanoké és a tiszta szívűeké (Márk 10,14)
Talán ez az oka annak,hogy a kicsik akiknél nincsenek meg azok a szellemi korlátok,amelyekkel mi felnőttek oly gyakran vesszük magunkat körül,néha meglátják a menny egy piciny darabját. De amikor ez megtörténik,mi felnőttek is nehezen hisszük el. A New York állambeli Bethpage-be való Laura Agnese is így reagált. Akkor hároméves fia,Danny minden tekintetben kivételesen kedves gyerek volt,melegszívű és egyenes lelkű,bár szeretett mesélni-kissé megszépítve a tényeket. És neki is megvoltak a maga balesetei.
Egyik reggel Danny bevágtatott a nappaliba,és megbotlott. Laura Leigh rémülten látta-majdnem úgy,mintha lelassított filmet nézne-amint fejjel repül egy éles asztalsarok felé. Nekiiramodott,de tudta,hogy késő,képtelen elkapni.
Danny azonban nem vágódott neki az asztalnak. Úgy rémlett,megáll a levegőben. Néhány másodperc múlva pedig kiegyenesedett és futott tovább.
Laura Leigh értetlenül pergette le magában újra a jelenetet. Igen,nem vitás,Danny vészes sebességgel közeledett az asztalhoz,és egy hároméves gyerek nem tud úgy uralkodni a testén,nem olyan ügyes,hogy,ilyen helyzetben visszaránthassa magát. És mégis,a botlásból valamiképp nem lett esés. Ami itt végbement,ellenkezik a gravitációs törvénnyel! Másnapra Laura Leigh meg is feledkezett az egészről,am Danny játék közben egyszer csak felnézett:
-Anyu! Láttam a szép hölgyet, Szárnyai voltak.
-Igazán?-mosolyodott el Laura Leigh. Dannynek olyan élénk volt a képzelete, -És milyen ez a hölgy?
-Kedves-mondta Danny tömör egysterűséggel.-Tegnap ő kapott el,azért nem vertem bele a fejem az asztalba.
Laura Leigh megborzongott.-Mondott is valamit ez a hölgy?

-Persze. Azt mondta,vigyázni fog rám,és nem engedi,hogy bajom legyen.
Danny tovább játszott,Laura Leigh viszont töprengeni kezdett.-Danny olyan kicsi volt még,hogy nemigen tanítottuk hitbeli dolgokra,sem én,sem a férjem.-mondja.
-Istenről beszéltünk neki,de az angyalokat nem is említettük-mi magunk se tudunk róluk sokat.-A gyerek óvodában,templomban vagy a televizíó révénnem ismerkedhetett meg az angyalokkal,legalábbis amennyire az anyja tudta.
-és most Danny egy szép hölgyről beszélt nekem,ami tökéletes magyarázata lehetett egy rehtélynek látszó esetnek. Csakhogy Laura Leigh nemigen tudott hinni a fiának. Az ilyen korú gyerekek még nehezen választják el a tényeket a képzelet szüleményeitől,nem igaz? Ámvár olyan határozottan állította a dolgot...
Amikor lánya megszületett,Laura Leigh egy kerubot ábrázoló nyomatot akasztott az ágyacskája fölé. Most elment a képért,hogy megmutassa Dannynek.
-Ilyen volta te szép hölgyed?-kérdezte.
Danny megszemlélte a pufók angyalkát,aztán anyjára nézett,arcán zavar látszott.
-Nem,anyu. Ez nem hölgy.
Laura Leigh nem akarta az "angyal" szót használni.
-De szárnyai vannak. Egy kicsit sem hasonlít rá?
Danny megrázta a fejét. Bár általában szívesen regélt erről-arról,ez más volt. Valóságosnak tartotta a hölgyet,ehhez nem fért semmi kétség.
Mivel végképp nem tudta mit gondoljon Laura Leigh felhívta a dógornőjét,Roseann Sciarettát. Roseann nemcsak mélyen vallásos asszony volt,aki megnyugtatta Laura Leight,hogy az angyalok csodálatos lények,hanem jól ismerte Dannyt is.
-Danny biztos nem hazudna ilyesmi miatt-Mondta Laura Leighnek.-De hadd próbáljak meg én is valamit.
Másnapp Roseann egy őrangyalt ábrázoló levelező lappal állított be Laura Leighez.
Az angyal nőnek látszott,s a hátán két nagy szárny volt.
-Nézd csak ezt meg,Danny-mondta Roseann,s oda adta unokaöccsének a képet.
Danny szeme rögtön felcsillant.-A hölgy!-mondta mosolyogva.
-nézd anyu,ez az a hölgy akit láttam! Ő fog vigyázni rám,mint egy jó barát! Enyém lehet ez a kép?
Danny többé nem említette a szép hölgyet,és ma már,négy évvel később nyilván nem is emlékszik erre a kis közjátékra. De nagyon jó érzésű barátságos gyerek,s a vallási érdeklődése is igen erős. És az angyalkép most is ott van a tükrén.

/Joan Wester Anderson-Hol angyalok járnak részlet/

Szövegalkotás irodalom órára...

Az egyik nap olvastuk Assisi Szent Ferenc Naphimnusz című művét irodalom órán...
Nagyon megfogott,a tanárunk megkért minket,hogy alkossunk róla szöveget "Az ember és a természet harmóniája" címen...

"szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes"

Assisi Szent Ferenc:

NAPHIMNUSZ

"Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.

Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,
oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak
megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok."

Én a következőket alkottam:
A természetet testvérünknek tekintsük,egy családias képet jelenít meg a vers.
Miközben nyönyörűen kihangsúlyozza a természet szépségeit.
A költő felhívja az olvasók figyelmét arra,hogy magasztalják Istent és úgy cselekedjünk,hogy méltóvá válljunk a földi élethez.
Legyünk olyan tiszták és igazak,mint a víz. Tehát ne hazudjunk!
Maradjunk ártatlanok,mint a kisgyermek...
Adjunk hálát a mi Urunknak azért,hogy itt lehetünk és mindenünk megvan!
Hiszen ha szükségünk van valamire csak kérni kell és megadatik.
Talán ezek a természeti hasonlatok az emberi természetre is utalhatnak;
Lehetünk derűsek vagy épp dühösek,viharosak...
Az utóbbi nem célra vezető! A tűz motívum utalhat a szelídségre,vágyra vagy éppen a tombolásra ami tönkre tehet mindent...
Tehát ne hagyjuk magunkat,hogy felemésszen a düh,mert a harag csak haragot szül.
Csak engedjük el magunk mellett az érzést. Nincs semmi amit nem lehetne helyre hozni,kárpótolni... Ugyanakkor az író felakarja hívni a figyelmünket arra is,hogy óvjuk a földünket,mert ez az otthonunk. Legyünk boldogok,hogy dicsőíthetjük az Atyát!
Még akkor is ha éppen szenvedünk,mert Isten vigyáz ránk akármilyen kilátástalan is a helyzetünk. Ő nem hagyja magára az ővéit :)